Rólunk

Történet arról, hogy kitartóan csináld azt, amit szeretsz.

Tóth-Leiner Andrea vagyok, az Everflow Reformer Pilates alapítója. Az én történetem a kitartásról és az elkötelezettségről szól, arról, hogy következetesen ragaszkodom a sportoláshoz és a számomra fontos értékekhez. Világ életemben a kitartó, tudatos, fegyelmezett és következetes sportolás híve voltam, számomra ez okozott örömet. Versenyszerűen sport táncoltam, már tizenéves koromban nagy önfegyelemmel edzettem. 

Sokszor reggelente iskola előtt, vagy késő este, miközben a tanulást folyamatosan összeegyeztettem az edzésekkel. Mások szórakozni, bulizni jártak, én ehelyett az edzésre és versenyzésre fókuszáltam, ez némileg kívülállóvá tett a kortársaim között. Nem álltam be az általuk diktált sorba és értékrendbe, hanem azt csinálom, amiről tudom, hogy nekem jó és számomra helyes. 

„Éreztem mekkora ereje van egy igazi csoportnak”

Versenysport éveim során megértettem egy igaz közösség erejét, ahol azonos realitásban osztozunk és közösen törekszünk egy cél elérésére időt és energiát nem sajnálva. Éreztem, mekkora ereje van egy csoportnak. Ez inspirált arra, hogy saját sporttánc egyesületemet megalapítsam és hosszú éveken át sportrendezvényeket, táborokat szervezzek. Több mint 12 évig táncedzőként dolgoztam, több száz gyermeket oktattam táncra, bevezetve a sport világába.

Ez a tapasztalat és több évnyi intenzív tanulás és önfejlesztés vezetett az Everflow Pilates megszületéséhez, ahol célom, hogy inspiráljam az embereket a tudatos és következetes sportolásra, és közösséget teremtsek ahol az emberek eltökélten, rendszeresen sportolnak mindeközben jól érezik magukat.  Az Everflow Pilates küldetése ma:

Amiért dolgozunk

Az Everflow küldetése:

Magas minőségű reformer pilates edzésekkel segítünk azoknak, akik törekednek a fejlődésre és tudatosan gondolkodnak az egészségükkel és a testükkel kapcsolatban. Támogatjuk és inspiráljuk az embereket, hogy a sportolás ne időszakos fellángolás, hanem egy kitartó, következetes tevékenység legyen, a mindennapok szerves része. Segítünk elérni az egészséges, jól működő és esztétikus testet, amely lehetővé teszi számukra, hogy fájdalommentesen, könnyedén és szabadon tudjanak mozogni, ezáltal  egy teljes életet élni.

 

 

A szalonban azon  dolgozunk, és minden eszközzel azon vagyunk, hogy folyamatosan motiváljunk és inspiráljunk Titeket arra, hogy a mozgást kitartóan csináljátok és ne adjátok fel.  Azt szeretném átadni, hogy a sportolás ne időszakos fellángolás, hanem egy kitartó következetes tevékenység legyen, amelyben megtaláljátok a szépséget, örömet és eléritek vele a céljaitokat. Hiszem hogy egy jó közösségben, ahol a realitás azonos, ahol hasonló célok motiválják a tagokat, ezt sokkal könnyebb megtenni, mint egyedül. 

 
Tóth-Leiner Andrea

Alapító

Akik mindebben segítenek

Csapatunk

 

„Oktatóként feladatomnak érzem, hogy minden órámat empatikusan, maximális figyelemmel tartsam meg, előtérbe helyezve a tudatos, fókuszált gyakorlatokat és egyéni igényeket.​”

Szántó Edit

Sziasztok, Edit vagyok. Oktatóként és a recepción is találkozhattok velem az Everflow Szalonban. Szalonkoordinátorként fontos számomra, hogy minden érkező vendég egy biztonságos, pozitív és vidám környezetben érezhesse magát. Sajnos 20 éves korom előtt nem volt az életem része a sport, ami később több különböző egészségügyi kihívást is okozott az életemben. Ezért az elmúlt 5 évben időt és energiát szenteltem a fejlődésemre. Elvégeztem az amerikai NASM Certified Nutrition Coach képzését, és útközben megtanultam, hogyha a lelkem nincs harmóniában a testemmel, a gondolataim pedig folyton cikáznak, nem jöhet létre valódi, tartós egészség. Folyamatosan kutatom, hogyan fejleszthetem önmagam szellemileg, lelkileg és fizikailag is, miközben másokat is segítek ezen az úton megtalálni önmaguk legteljesebb változatát. Számomra a pilates megadta a teljes fókuszt és a testtudatot egyben. Edzés közben annyira élesen fókuszálok, hogy nincs lehetősége a gondolataimnak cikázni. A pilates gyönyörűen, mégis egészséges keretek között, fokozatosan formálja a testet, stabilitást és tudatosságot ajándékozva nekünk. Oktatóként feladatomnak érzem, hogy minden órámat empatikusan, maximális figyelemmel tartsam meg, előtérbe helyezve a tudatos, fókuszált gyakorlatokat és egyéni igényeket. Pilates óra után mindig energikusabb és önfeledtebb vagyok, ezért az óráim által hasonló érzéseket szeretnék átadni a vendégeimnek is.

 

Akik mindebben segítenek

Csapatunk

 

„Oktatóként az a célom, hogy vendégeim számára olyan támogató és inspiráló közeget teremtsek, ahol a Pilates segítségével felfedezhetik a mozgásban rejlő örömöt és a feltöltődés lehetőségét. „

Simon Zsuzsi

Sziasztok, Zsuzsi vagyok, Mat és Reformer Pilates oktató. Gyermekkorom óta meghatározó része az életemnek a sport és a mozgás, amelyeket kezdetben a légtornában és a versenytáncban találtam meg. A Pilatesben leltem rá arra a mozgásformára, amely tökéletesen ötvözi az erőt, a rugalmasságot és a tudatosságot, miközben a testi-lelki harmóniára helyezi a hangsúlyt.

Oktatóként az a célom, hogy vendégeim számára olyan támogató és inspiráló közeget teremtsek, ahol a Pilates segítségével felfedezhetik a mozgásban rejlő örömöt és a feltöltődés lehetőségét. Az óráimon nagy hangsúlyt fektetek a precizitásra, a személyre szabott figyelemre, és arra, hogy a vendégeim egyensúlyba kerüljenek önmagukkal.

 

„A fiatalos lendület, változatos és jó hangulatú órák, testi-lelki feltöltődés… számomra ezt jelenti a Pilates!”

Németh Panna

A sport kisgyermek korom óta az életem szerves részét alkotja. A versenyszerű szertorna majd röplabda után a Pilatesben találtam rá arra a mozgásformára, ami végre igazán passzol hozzám. Az alakformáláson túl segít a testtudat kialakításában, valamint nagy hangsúly helyeződik a testi-lelki egyensúlyra, mely által a Pilates maximális kikapcsolódást is nyújt. Oktatóként célom, hogy változatos, fiatalos és jó hangulatú órákon keresztül tudjam átadni vendégeimnek ezen feltöltődés örömét.

„Kész vagyok átadni klienseimnek azt a sok évnyi tapasztalatot amit karrierem során megszereztem testkontroll, koordináció, mozgáskultúra, egyensúly, erő, hajlékonyság és megjelenés terén.”

Földi Lea

A Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa vagyok az Operaházban. Aktívan táncolok, ez a 11. szezonom. Többek között olyan főszerepekhez is volt szerencsém, mint a Makrancos Kata, Blanche is és Stella is A Vágy villamosában, Myrtha a Giselle-ben, Mab a Rómeó és Júliában, Zaréma a Bahcsiszeráji szökőkútban és Mária hercegnő a Diótörőben. Tanulmányaim és pályafutásom során Szentpétervártól az Egyesült Államokig sok helyen megfordultam. Többek között a Houston Balettnál is tanultam egy hónapot, ahol a stúdiónkban alkalmazott pilates metódus „atyja”, Michael King is dolgozott.
A pilates és a klasszikus balett sok ponton találkozik. Éveken keresztül pilateseztem a balett mellett, és élveztem jótékony hatásait akár a színpadon is. Kész vagyok átadni klienseimnek azt a sok évnyi tapasztalatot amit karrierem során megszereztem testkontroll, koordináció, mozgáskultúra, egyensúly, erő, hajlékonyság és megjelenés terén.
„Mindennap nap saját magamat szeretném legyőzni, magamért dolgozni és csakis előre menni.” 

Pesel Anita

Magyar Táncművészeti Egyetemen klasszikus balett szakán diplomáztam, utána azonnal a Magyar Állami Operaházhoz szerződtem, ahol immáron 9 éve aktívan dolgozom balett táncosként. Az évek alatt elvégeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem Mesterképzését is, így balett tanárként is dolgozom több éve. Pályafutásom alatt rengeteg mozgásformával találkoztam, testem karbantartása és rehabilitációja miatt. A Pilates Reformer egy olyan mozgásforma volt, ami kiűzte az unalmas hasizom és ehhez hasonló monoton feladatokat az életemből és kreatív változatos gyakorlatokra váltottam, így az edzés nem csak szórakoztató, de még hasznos is.

 

 

 

„Oktatóként célom, hogy másokkal is megoszthassam ezt a szenvedélyt, és segítsek mindenkinek megtapasztalni a pilates jótékony hatásait a testre és a lélekre egyaránt!”

Kaszás Lora

Sziasztok! Lora vagyok. A sport kiskorom óta az életem szerves része, évekig versenyszerűen atletizáltam, ami megalapozta a mozgás és az egészséges életmód iránti elkötelezettségemet. Amikor először találkoztam a pilatesszel, azonnal beleszerettem. Oktatóként célom, hogy másokkal is megoszthassam ezt a szenvedélyt, és segítsek mindenkinek megtapasztalni a pilates jótékony hatásait a testre és a lélekre egyaránt.

„Célom, hogy minden vendégnek kellemes és inspiráló élményben legyen része.”

Héjja-Nagy Szandra

A nevem Szandra és nagy örömmel fogadlak a recepción. Célom, hogy minden vendégnek kellemes és inspiráló élményben legyen része. Gyermekkorom óta nagyrésze a sport az életemnek, ezért örülök, hogy egy olyan környezetben dolgozhatok ahol mások is előtérbe helyezik egészségüket és a testmozgást.

 

„Óráimon a célom, hogy a vendégeim mosolyogva és feltöltődve távozzanak, hogy majd minél nagyobb kedvvel térjenek vissza.” 

Gombkötő Luca

Sziasztok! Luca vagyok. A sport és a természet szerelmese. A mozgás óvodás korom óta része az életemnek, emellett nagyon szeretek emberekkel kapcsolódni, így számomra a pilates oktatás igazi szenvedély. Az egyetemen alapképzésként rekreációszervezést, mesterszakon sportmenedzsmentet végeztem. Rendelkezem jóga- és reformer pilates oktatói végzettségekkel is. Óráimon a célom, hogy a vendégeim mosolyogva és feltöltődve távozzanak, hogy majd minél nagyobb kedvvel térjenek vissza. Remélem Veled is találkozom a következő órámon!

 

 

 

„Izgatottan várom, hogy részese legyek ennek a fantasztikus közösségnek.”

Albert Ágota

Sziasztok! A nevem Ágota, és mostantól nem csak a videók készítéséért felelek, hanem órákat is fogok tartani az Everflow Pilates Szalonban. Mindig is nagy szerepe volt a sportnak az életemben. Nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel vezetem be a vendégeimet a pilates világába. Óráimon mindenkit szeretettel várok legyen szó kezdőkről vagy haladókról.

 

 

error: Content is protected !!